Media Library

Garaczi László – Magyar Zeusz

,

In 2000 more than a hundred poets from 43 European countries spent six weeks travelling across the continent – a working trip and reading tour through the whole of Europe. Now, twenty years on, thirteen of the poets who took part in the project have been invited to write an essayistic, poetic reworking of the myth of the “Rape of Europa”.

„Van még szellemi Európa? Vagy csak országok, határok, pénzrendszerek, politikai rendszerek, beteges nacionalizmus maradt az egészből?” Márai Sándor: Európa elrablása (1947)

Megígérem, hogy nem írok a magyar miniszterelnökről. Sem bika, sem hattyú formájában nem fog megjelenni. Nem ő rabolja el Európát. Mesélek inkább arról, milyen az élet a Kárpát-medencében. Milyen a kelet-európai létezés – hogy is mondjam szépen: fenomenológiája. Lehangoló és (nem) vicces. Ag- és depresszív. Fejtsd ki bővebben, esszéformában, nyugi, azon vagyok.
Az utcán sétáló emberek normálisnak tűnnek: kedvesek, szépek, titokzatosak. Ha jobban megismered őket, árnyalódik a kép. Lelküket áthatja valami ősi neheztelés, a sokértelmű élet iróniájából fakadó szorongás, gyanakvás, bizalmatlanság. Közösséghiányos társadalom, ahol a törzsi eredetű szövetségek nem szakmai vagy szolidaritási alapon, hanem vérszerződésszerűen működnek. Világnézeti kérdésekben az irracionális gyűlölködés és lojalitáskényszer mára minden értelmes dialógust felszámolt. Drukkerek „köztársasága” polgárok köztársasága helyett. Önismereti munka helyett bűnbakképzés, beszélgetés helyett őrjöngés, fröcsögés, verbális lincselés, kábult halandzsa. Csalafinta meghunyászkodás, sunyi jajveszékelés-orgiák, provinciális szeparatizmus. A közöny errefelé a tolerancia maximuma: aki közömbösnek, és nem ellenségesnek érzi környezetét, szerencsésnek tudhatja magát. A nők a nemzet szülőcsatornái. Zsírban tocsogó, szétfőtt ételek.
Az okok alighanem a múltban keresendők. Kicseszett velünk a történelem: a végeken tengődni ezer évig. Megszállási övezet, török szablya, muszka pika, Mercedes-összeszerelő üzem. Európa csak vágyálom, elvont ábránd, hamis illúzió. Az élet itt a gyors döntésekről, a túlélésről, az alkalmazkodásról és a mimikriről szól. A honfoglaló magyarok harci csele a színlelt megfutamodás volt, a néplelket alapjaiban megrázó első nagy szimulációs mutatvány a kereszténység felvétele. Ekkor kezdődik a hosszú történelmi bújócska és fogócska, csiki-csuki és hinta-palinta. Terelés, színjáték, maszkabál századokon keresztül.
Kényszerek szülte imitációs stratégiák, a behódolásnak álcázott passzív ellenállás kultúrája. Páriaként tesszük, amit mondanak, parancsolnak, engednek. Lelkes, flegma, fásult kollaborációs technikák lehetőség és kényszer szerint. Ezekre huzalozták az idegeinket, trenírozták a reflexeinket. Szenvedést és pusztulást hoznak, de ragaszkodunk a begyakorolt mintákhoz, archetipikus karaktereinkhez: dzsentri és cseléd (horthyzmus, kádárizmus).
Most éppen a liberális parlamenti demokrácia című szuperprodukcióval próbálkozunk (szokás szerint külső ellenőrök és kritikusok atyáskodó tekintete előtt). Hátha csoda történik, eggyé válunk a szereppel, bőrünkké válik a jelmez, arcunkká a maszk. Kirántjuk magunkat saját hajunknál fogva az ezeréves slamasztikából.
Nem rántjuk ki, nem történik csoda. Ebben a vákuumban is csak a régi mentalitásokhoz és módszerekhez folyamodhatunk, és rövid idő alatt eljátsszuk a progresszió esélyét. Az előadás megbukik, mégis teltházzal megy. Kínos bohózat málló díszletekkel és növekvő feszültséggel a demokratikus kulissza és a feudális tartalom közt. Szemünk előtt játszódik le a magyar történelem géniuszának posztmodern meghasadása. Zeuszként váltogatja alakját, ahogy a bűvész cilinderéből kerülnek elő a különböző állatok. Fiatal demokrata, középkorú polgári konzervatív, nácikra kacsingató populista nagypapi: amit a pillanat megkövetel.
A görcsös imitációs igyekezet átcsúszik agresszív utánzásba és provokatív paródiába, legjobb poénjait a nyugati demokráciák jogrendszerének hézagaiból és ellentmondásaiból kölcsönzi. „A jó másolat leleplezi az eredeti abszurditását” (La Rochefoucauld). Illiberális egészet fabrikál a liberális részletekből. Nem saját szabadalom, a kalózszoftvert az orosz elnöktől másolja, ahová amerikai politikai hackerektől érkezett. Nyugati tanácsadóktól tanuljuk a demokrácia leépítésének trükkjeit, amelyekkel aztán a nyugatot destabilizáljuk („bumeránghatás”).
Demokrácia, humanizmus, szabadság, egyenlőség, testvériség, ez lenne nagyjából Európa éthosza, ezt a szellemiséget árulják és lopják el a népeik történelmi nyomorán élősködő és nyerészkedő Zeuszok. Varrjuk a nyakukba az egész balhét? Előbb vessünk egy pillantást mondjuk a hidegháború Európájára: nyugaton demokráciák, keleten diktatúrák. A kelet számára nincs választási lehetőség, a nyugat a békés egymás mellett élés politikáját választja. Az Ázsia által elfoglalt „keleti tömb” éli a diktatúrák brutális és banális hétköznapjait, a nyugat jóléti államai kiépítésére koncentrál. A politika vaslogikája: a világbéke megőrzésének célja felülírja a szabadság és testvériség (partikuláris, európai) szempontjait. A láncra vert országok időnként megrázzák magukat (’56, ’68, ’81), ilyenkor Európa szerencsésebb fele együttérzéséről biztosítja testvéreit, aggódását fejezi ki az agonizáló rángások miatt, és szeretetcsomagokat küld. Ez csak egyetlen példa ezeréves közös történelmünkből. Lehet, hogy az ilyen tapasztalatok emlékei nem múlnak el nyomtalanul? Lehet, hogy mindkét fél morális integritása megsínyli őket? Elfojtás, túlkompenzálás, gyarmatbirodalmi fölényeskedés, frusztráció, neheztelés, bosszúvágy stb.
A magyar miniszterelnök, akinek most már babonából sem írom le a nevét, 2015-ben falat épít a határra, hogy megállítsa a menekülteket, akik (szerinte) veszélyt jelentenek Európára. A kereszténység védelmében viszolyogtatóan keresztényietlen. A cél: hívei hergelése, de közben gúnyosan tükröt is tart a nyugatnak. Európa védőbástyája ezer éve? Itt ért véget az oszmán és a kommunista birodalom? Pufferzóna? Akkor meg mi a gond?
További kínzó kérdések: miért jutnak eszünkbe kényszeresen Kádár János és Willy Brandt néhai szívélyes találkozói Merkel asszony olvatag bájmosolya láttán, amikor a magyar Zeusz gálánsan kezet csókol neki? Vagy mondjuk azon a régi fotón a Hitler felé görnyedő Horthy Miklós infernális szervilitása? Vagy ami ennél is durvább, túlzó, egyoldalú, igazságtalan vádaskodás, amely szerint a nyugatot nem fűzi valós érdek a kelet megsegítéséhez, számára a barbár vidék ebben a nyers, premodern állapotában vonzó. Olcsó munkaerő, korrupció, gyenge szakszervezet. Könnyen kifosztható rozsdaövezet vagy fejlődő, versenyképes, rivális térség, válasszatok.
Szép kifejezéssel: puha kolonializáció.
Felmerül a kérdés, hogy lehetne ezen változtatni, hogy tudnánk lejönni az ezeréves szopóágról. Magánerőből, lokálisan valószínűleg sehogy. Sok munkával, tehetséggel, kitartással, szerencsével (se biztos). A probléma globális. Nemcsak Európát, a világot rabolják el a Zeuszok. Tőzsdekrach, migráció, környezeti krízis, pandémia: a válságok trágyázta földből kidugják fejüket a mérgező gyomok. Deklasszálódás, egyenlőtlenség, bizonytalanság, intolerancia, rasszizmus, káosz, mindenki harca mindenki ellen. Rossz hír Fukuyamának, a történelem nem akar véget érni, sőt mintha most kezdődne igazán.
Azt mondják, Európa jó a válságkezelésben, de azt is mondják, hogy Európa megöregedett, elvesztette frissességét, izmai rugalmasságát, adaptációs és ellenállóképességét. Hogy kiüresedett és bürokratikus az intézményrendszere, és nem eszméket, értékeket képvisel, hanem privát érdekeket, végső soron a tőke és a profit kiszolgálója. De akkor ki és miért akarja elrabolni? Egyáltalán el lehet-e rabolni azt, ami már elveszett? Elveszett, előkerült, felszívódott, újra felbukkant. Középkor, felvilágosodás, Örömóda, lágerek. Európa évszázadok óta kallódik. Onnan tudjuk, hogy végleg nem veszett el, hogy újra és újra elrabolják. Hiány, fantomfájdalmak, nosztalgikus vágy az aranykorra. Európa, ha van még, akkor a veszteség tudata szülte tisztánlátás és a veszteség fájdalma szülte cselekvés igénye. Átlépni saját árnyékunkat. Visszaszerezni, ami elveszett (örökre).
Megérteni, hogy Európa nem a történelem célja, nem a hegeli világszellem beteljesülése. Európa (a demokrácia) törékeny és esendő, csoda és kivétel, és csak akkor létezik, ha hisznek benne és tesznek érte. Számvetés, önvizsgálat, elszántság, változások. Mi lehet ez utóbbiak tartalma? Új politikai fantáziák és közösségi-kulturális formák mellett a közbizalom helyreállítása, társadalmi szolidaritás, kiszámíthatóság, átláthatóság, nemzeti kormányok együttműködésére épülő globális szervezettségű zöld szociáldemokráciák, igazságos és fenntartható gazdaság, nem munka, hanem tudás- és kultúraalapú társadalom, korszerű, minőségi oktatás és egészségügy, szelíd technikák, ökotudatosság stb.
Uff, én beszéltem. Betartottam az ígéretet, nem írtam le a miniszterelnök nevét. Viszont mégiscsak (le)szerepelt. Kényszeresen új utakat kereső sértettség, a viharban elszabadult hajóágyú szuverenitása, cinikus hatalmi technikák és bizarr harácsolás. Nem ő rabolja el Európát, nem az a formátum. Üzemi szarka az Olümposzon. „Szörnyű véletlen” (Nietzsche).
Majdnem elfelejtettem: a majdani világkormány első intézkedése: napi egy óra kötelező olvasás. Lehet variálni: vers, novella, regény. Régi és új, hazai és világirodalom. Olvasni annyi, mint odafigyelni valakire. Az olvasó felfüggeszti önző, magába fordult, tudatlan, beteg énjét. Megtanul újra beszélgetni. Okulni, gyarapodni, finomodni, játszani, dúsulni, szépülni. Olvasás közben nem lehet ellopni az európai felzárkóztatási támogatást, hogy a pénzből rasszista óriásplakátokkal uszítsuk a szavazóinkat. Az olvasó ember szelíd, energiatakarékos és karbonsemleges. Napi egy óra, ki lehet bírni. A haza fényre derül, eljő az örök világbéke.

You can find the German translation  here.